Ami a szívükön az a szájukon ..

Ami a szívükön az a szájukon ..
Ami a szívükön, az a szájukon..!

2015. május 7., csütörtök

Címváltozás- Bóbita húsvétja

Kedden elkészültünk a filmmel. Reméljük, hogy minden nézőnek tetszeni fog a vizsgafilmünk. Mivel a végén még történtek a vágási folyamatok kapcsán változások, úgy éreztük, hogy az elkészült filmhez egy jobban illő címet kell keresnünk. Így esett a választás a Bóbita húsvétjára. 
Így a cím tükrözi annak a csoportnak a nevét, akikkel forgattunk, valamint a fő témát a húsvétot is magába foglalja. 

A filmhez kellemes szórakozást és jó kikapcsolódást Kívánunk!

A belső szakmai gyakorlat filmes stábja:
Annamari, Heni és Eszti

2015. április 27., hétfő

Vágási folyamatok

A film részeinek forgatása megtörtént, az elkövetkezendő két hétben a vágás mellett a filmmel kapcsolatos egyéb munkálatokkal, mint például a stáblista, felíratozással is foglalkozunk. Ahhoz, hogy a kisfilm a várakozásoknak eleget tegyen, a legjobb tudásunk szerint próbáljuk alakítani.

2015. április 20., hétfő

Néhány kép a forgatásról

Nagy munkában a gyerkőcök





Újabb forgatás

A mai napon, a múlt hétfői forgatás után újabb lehetőséget kaptunk, hogy felvételeinket tökéletesítsük és a múlt alkalommal elmaradt jeleneteket is rögzítsük.

Az óvodában nagy volt a megszeppenés a gyerekeknél, amikor megláttak minket, ám a kamerát és a jelenlétünket is egy-kettőre megszokták. A mese felolvasása után nagy kedvvel álltak neki rajzaik elkészítésének, mely a húsvéti meséből következően, előre megrajzolt tojások kidíszítése volt. Az elkészült színes rajzokat egyesével mutatták be kameránknak, majd a kérdéseinkre is készségesen válaszoltak. A szégyenlősködést egyszerre levetkőzték magukról, később a kamera előtt nyíltan és szókimondóan beszéltek. A forgatás alatt jó hangulatban sem volt hiány, ugyanis a kicsik gondoskodtak a szórakoztatásunkról. Fiatal korukat meghazudtoló módon, frappáns válaszokat adva kérdéseinkre, kiválóan szerepeltek. 

Nehéz volt a búcsú, de megannyi pozitív élménnyel és felvétellel a kezünkben hagytuk ott a csöppségeket, akiket a két forgatás alkalmával a szívünkbe zártunk. 

2015. április 12., vasárnap

Enyedi György: Tojásfestés - bökkenőkkel

A következő történetet olvassuk fel a gyerekeknek a forgatáson, majd ezen mese alapján készítik el kreatív rajzaikat.

Pár nappal húsvét előtt jókora plakátot szegeztek ki a Kerekerdő közepén álló bikkfa törzsére:

FIGYELEM, FIGYELEM!

NAGY HÚSVÉTI TOJÁSFESTŐVERSENYT

RENDEZÜNK KEREKERDŐ

VALAMENNYI TAPSIFÜLES NYUSZIJA RÉSZÉRE.

A LEGSIKERÜLTEBB HÚSVÉTI TOJÁST

MALOMKERÉK-NAGYSÁGÚ KÁPOSZTAFEJJEL

JUTALMAZZA A VERSENYBIZOTTSÁG.


- Ejha! – álmélkodott Tapsi Lajkó, amikor elolvasta a plakátot. – Hallod, Miska? – fordult a pajtásához. – A legsikerültebb tojást malomkerék-nagyságú káposztafejjel jutalmazzák!

- Hallom, hallom – bólogatott Makmak Miska.

- Nevezzünk be mi is a versenyre! – indítványozta Tapsi Lajkó.

- Hát nevezzünk!

- Az ám! De valami nagyszerű ötlet kéne!

- Úgy bizony!

- Hopp! – rikkantott fel ekkor Tapsi Lajkó. – Kitaláltam valamit: fessünk virágokat a tojásokra!

- Virágokat?! – meresztett nagy szemeket Makmak Miska.

- Hát persze! Virágokat! Ez teljesen eredeti ötlet! – lelkendezett Tapsi Lajkó. – Virágos tojásokról még sosem hallottam.

- Én sem – ismerte be Makmak Miska.

- Fogjunk hát nyomban hozzá a festéshez!

- A legelső tojásra harmatos rózsaszálat pingálok! – jelentette ki Tapsi Lajkó, mihelyt hazaértek és előszedték az ecsetet meg a festékesbögréket.

- - Jó! – egyezett bele Makmak Miska, és az ecsetet bemártotta a piros festékbe.

- Így ni! – mondta elégedetten Tapsi Lajkó, amikor elkészült a rózsával.

- Most még szárat festek neki – két levélkével! … Addsza a zöld festéket!

- Máris adom! – készségeskedett Makmak Miska, és a zöldfestékes bögre után nyúlt. – Azazhogy mégsem … Sajnos, nincs zöld festékünk! Kifogyott! – motyogott szomorúan.

- Micsoda-a-a-a? Kifogyott a zöld festék?! – ijedt meg Tapsi Lajkó.

- Egy csepp sincs a bögrében!

- Akkor hogyan fessek szárat a rózsának? Nem mondanád meg?! – fortyant fel Tapsi Lajkó.

- Nem tudom – nyögte Makmak Miska.

- Telefonálnunk kell a festékgyárba, hogy küldjenek sürgősen zöld festéket … Irány a posta! – pattant fel Tapsi Lajkó.

- Halló! Tarkabarka Festékgyár?! – lihegett bele a kagylóba a futástól kifulladva.

- Igen! Itt a Tarkabarka Festékgyár beszél!

- Küldjenek kérem sürgősen egy bögre zöld festéket Tapsi Lajkó címére a Kerekerdőbe …

- Sajnos, egy szemernyi zöld festékünk sincs raktáron – hallatszott akkor a kagylóból. Egy jó tanáccsal azonban szolgálhatunk: keverjen a krrk-krk-katt festékhez krrrk-katt festéket, és olyan szép zöld színt nyer, hogy no!

- Halló! Halló! Ismételje meg, kérem, amit mondott, mert recsegett a készülék! – kiáltott bele Tapsi Lajkó izgatottan a kagylóba.

Akkor azonban nagyot kattant valami, és a telefon elnémult.

- Letette – dadogta Tapsi Lajkó kétségbeesve. – Csak annyit hallottam, hogy valamilyen festéket kell keverni valamilyen festékhez, és szép zöld színt nyerek.

- Akkor nincs más hátra, minthogy végigpróbáljuk valamennyi festéket – csillant fel Makmak Miska szemecskéje.

- Mondasz valamit! – rikkantott fel erre Tapsi Lajkó. – Futás haza!

Otthon legelőször is piros festéket kevertek a sárgához, és narancsszínt kapta. Aztán kékkel elegyítették a pirosat, aztán lila színt nyertek. Majd a piros festékhez kevertek fehéret, és az eredmény rózsaszín lett. Végül a fehérrel és a feketével próbálkoztak, zöld helyett azonban hamuszürkét kaptak.

Már egészen elszontyolodtak, amikor Makmak Miskának mentőötlete támadt.

- Te Lajkó! – kiáltott fel izgatottan. – A sárgához még nem kevertünk kék festéket!

- Az ám! – kapott a fejéhez Tapsi Lajkó, és kék meg sárga festéket löttyintett hirtelen egy tálacskába, majd amikor az ecsetjét végighúzta egy hófehér tojáson, nagyot ugrott örömében:

- Hurrá!!! Megvan a zöld festék! – és nyomban nekilátott, hogy megfesse a piros rózsa hiányzó szárát és levélkéit.

De pingált még a tojásokra másféle virágokat, kék nefelejcset, lila orgonaágat, és olyan gyönyörűre sikerült valamennyi, hogy cseppet sem csodálkoznék, ha a versenybizottság neki ítélné oda a malomkerék-nagyságú káposztafejet


Várakozások

Kezünkben a kamerával, a mesénkkel és megannyi várakozással állunk a holnapi nap előtt. Fél 9-kor megnyílik előttünk az óvoda kapuja és ezzel együtt megkezdődik a munkánk is. A holnapi nap végén beszámolóval és a forgatáson készült képekkel újra jelentkezünk.

Egyeztetések

A mi esetünkben a forgatás helyszínével és szereplőivel való egyeztetés nem volt a legkönnyebb, ugyanis ahhoz, hogy az óvodás gyermekekkel tudjunk forgatni, több akadályt kellet áthidalnunk. Először is szülői beleegyezésre volt szükségünk, majd ezek után következhetett az időpont leegyeztetése. Több megbeszélés után végre megvan a forgatás időpontja, ami nem más, mint április 13 (hétfő). 

2015. március 10., kedd

Storyboard-a képek nyomtatott formában megtekinthetőek

Kép
Cselekmény
Hangok
Kameraállás

00:00-belépünk az óvodába – a képen látható a cím


Vidám dal
Kis totál

00:30-a folyosón egyesével bejövünk a képbe es besétálunk a terembe, ahol a gyerekek várnak (csak hátulról látszódunk) - mindenkinél megjelenik a saját neve
 u.a.
Kis totál

01:00-látjuk a gyerekeket játszani már a teremben


Gyerekdal, és hallatszódik a gyerekek zsivaja
Kis totál

02:00-még mindig játszanak a gyerekek, de ráközelítve láthatjuk a majdani főszereplőkre
u.a.
A kamera a szereplőre fókuszál.

02:30-a meseolvasót és a gyerekeket látjuk


Alapzaj+mesélő hangja
A kamera több szemszögből veszi a gyerekeket.

05:00- egy fehér háttéren megjelenik a köv. felirat: Rajzoljátok le a kedvenc jeleneteket a meséből



05:05-gyerekeket látjuk rajzolni
Gyerekdal
A kamera több szemszögből veszi a gyerekeket, rajzaikat, illetve arcukat.

07:00-Az első főszereplőt megkérdezzük, hogy miért azt rajzolta amit, illetve kisebb beszélgetés a válasza alapján (sorba a többi főszereplő is beszél)
10:00-A mese alapján további kérdéseket és feladatokat teszünk nekik fel és ezt látjuk a videóba.

Portré kép, majd kiszélesedik, hogy láthassuk a rajzot.

14:00-gyerekek integetnek



Gyerekdal
Kis totál

14:30-szűkül a folyosó és becsukódik előttünk az ajtó. Ezalatt lemegy a stáblista.
Gyerekdal


A változtatás jogát fenntartjuk!


Változások

1. A címet tekintve, egy a kisfilmhez jobban illő, frappánsabb nevet találtunk ki.
Amely nem más, mint: Egyszer volt, hol nem volt...

2. A kisfilm átbeszélése során egy újabb koncepciót találtunk ki, mely minden eddigi ötletünket felülmúlja. Az alapkoncepció az, hogy egy óvodában gyerekeket fogunk videóra venni, mialatt egy mesét olvasunk fel nekik, majd a mese után megkérjük őket arra, hogy rajzolják le a kedvenc jelenetüket a meséből. Itt a gyerekek kreativitására számítunk. és arra, hogy készségesen állnak rendelkezésünkre. A legjobban sikerült rajzok készítőit rövid interjú erejéig kérdezgetjük, rajzukról, miért azt rajzolták, stb. Ezután további, a mesével összhangban lévő feladatot adunk nekik, melyről a végén néhányan szintén beszélni fognak. Végül elköszönünk és elhagyjuk az óvodát.

2015. február 27., péntek

Előkészületek 2

A mai napon elkezdtük összeírni, hogy a hármunk között az  5-5 percekre bontott kisfilmben konkrétan milyen kérdések, illetve instrukciók fognak elhangozni.
Ugye több műsor, videó is készült már gyerekekkel, akik őszintén, semmit nem elhallgatva, legjobb tudásuk szerint válaszolnak. Ezeket a videókat segítségül vettük, hogy megtudjuk melyek azok a kérdések, témakörök, amelyekre a gyerekek érdekes, vicces válaszokat adnak.
Ezek a kérdések születtek eddig meg az első blokkhoz:
1. Tudod-e, hogy mi az a szerelem?
2. Neked volt/van szerelmed?
3. Elmondanád, hogy születik a kisbaba?
4. Tudod ki az a féltestvér?
Mint ahogyan már azt leírtuk a második rész arról szólna, hogy megkérjük a gyerekeket rajzolják le a példaképüket, ezt annyival egészítettük ki, hogy miután lerajzolták, mutatunk nekik két képet. Az egyiken egy kedves, mindenki számára pozitív személyiséggel bíró mesehőst, szuperhőst fogunk ábrázolni, a másikon pedig egy gonosz, nem túl kedves figurát, és mindkettőnél feltesszük a következő kérdéseket:
1. Meg tudod mondani ki van a képen?
2. Mi a véleményed róla?
3. Akár Ő is lehetne a példaképed?
A harmadik részben még nem tisztáztuk a részleteket, így arról újabb információkkal nem tudunk szolgálni.

2015. február 17., kedd

Kisfilmünk címe

Tanácskozások után megszületett a filmhez illő, azt jól körülíró, ám de sejtelmes film címe, ami nem más, mint : Leplezetlen igazság

Előkészületek

A mai nap folyamán megalakult a három főből álló filmes stábunk, melynek tagjai: Balogh Eszter, Futó Annamária és Kelemen Henrietta. 
A hosszas megbeszélés, ötletelgetés után sikerült a témával kapcsolatban közös nevezőre jutnunk, mely mindannyiunk számára érdekes és kutatást igénylő. Megállapodtunk abban, hogy a film egyes részeit hogy osztjuk fel egymás között, a feladatnak eleget téve. A három kisfilmből álló videóanyag különbözik egymástól, de a témát illető összekapcsolhatósága miatt egy kerek egészet alkot. Kisfilmünk középpontjában óvodás és iskolás gyermekek állnak, akiket különböző témákban láthatunk megnyilvánulni. Az első részben az általunk feltett kérdésekre várjuk válaszaikat és reakciójukat, míg a másodikban, a vizuális képességeiket megmutatva kérjük őket példaképeik lerajzolására.  A harmadik rész keretbe foglalná az előző kettőt, ugyanis ebben felvételekkel igazolnánk a gyermekek őszinte szeretetét társaik és példaképeik iránt. Valamint itt kapna helyet a bakik és a forgatás kapcsán keletkezett nehézségek dokumentált verziójának bemutatása is.